Egy mangófa 10 évig gyümölcs nélkül növekedett, a Hamoni® Harmonizer hatására most ismét felveti a gyümölcs. A növény növekedése is sokkal jobb lett. A Harmonizer hatósugára kb. 35 méter.*
Werner G. – Paraguayi akadémia

Korábban 2015.02.18-án, a legfurcsább visszajelzést kaptuk egyik az ügyfelünktől, Paraguayból telefonon jelentett nekünk. A G. család régen kivándorolt Németországból a dél-amerikai országba, ahol, mint farmer dolgozott.

2014 augusztusában az ő utasítására kipróbálták a Harmonizert a mezőgazdaságban. Még Németországban, G. úr felfedezte, hogy a sugárzás hatásának kitett helyeken, a növényeknek lényegesen rosszabb a fejlődésük, gondot okoz a virágzás, és ezáltal szegényebb a termés. Ez a tudás nagyon fontos, annak, akinek megélhetése közvetlen a növények jó fejlődésétől függ.

Illusztráció G. Úr Harmonizer alkalmazásáról

G. úr kipróbált már több más gyártót is, sikertelenül. Ő a honlapunkat véletlenül találta meg, és megvette a készüléket a fia közvetítésével, aki Németországban él.

G. úr a Harmonizert egy vízálló műanyag zacskóba tette, és elásta mangó fa gyökérzete alá, 70 cm mélységbe. A fa 10 éve, minden látható ok nélkül nem termett gyümölcsöt. Ez 2014-ben, az európai őszi időszakban történt, ekkor indult a termőidőszak növényeknél Paraguayban, mivel az ország földrajzi helyzete olyan, hogy csak tavasszal teremnek. Tehát G. úr elásott egy Harmonizert a földbe. Ezzel elérte, hogy a növények növekedéséhez legfontosabb gyökér sejteket érje a legerősebb hatás. Izgatottan várta a Harmonizer hatását a mangó fán.

2015 februárban (ott ez a nyár vége és a betakarítási időszak kezdete Paraguayban), megkaptuk a hívását. Visszajelzése röviden:

1. A fa 10 év óta először hozott gyümölcsöt.

2. 35 méteres sugárban jelentősen javította a növény növekedését.

G. urat annyira lenyűgözte ez az eredmény, hogy azonnal megrendelt 50 darab Harmonizert. Járni akarja az országot, és elmondani el a többi gazdának a Harmonizer hatását.

Megjegyzéseink

1) Idáig a Harmonizer pozitív hatásáról ügyfél visszajelzést csak emberekről és a különböző állatokról kaptunk. A különböző vizsgálatok ismeretében, tudjuk, hogy a sugárzás negatív hatással van a növények növekedésére. Azt feltételeztük, hogy a Harmonizer várhatóan pozitív hatással lesz a növényekre.

Megvolt a probléma, de nem figyeltük, és különösebben nem végeztünk kísérleteket. G. úrnak nagyon hálásak vagyunk, és ezután szeretnék még több felmérést végezni a Harmonizer hatásáról a növényekben.

2) Különösen lenyűgözött minket a megfigyelt nagy hatósugara, ami körülbelül 35m, ez majdnem háromszor olyan magas, mint az általunk mért hatósugár az embernél. Igyekeztünk, hogy magyarázatot találjunk az eltérésre. Jelenleg leginkább ez tűnik kézenfekvőnek:

Mi az emberre ható sugarat radiesztézia méréssel határoztuk meg. A radiesztéta szerint a készülék kellően erős hatósugara, amely még az embereknek érezhető, az 12m távolság, 20 méterig folyamatosan csökken, azon túl már nem észrevehető a hatása. A magyarázat, hogy a növényekre miért hat sokkal nagyobb távolságra a pozitív hatás, úgy tűnik, hogy ez: A növények szervezete kevesebb és egyszerűbb sejteket tartalmaz, mint az embereké, ezért reagál a környezeti hatásokra sokkal érzékenyebben és kevésbé ellenállóbban, mint mi.

A Harmonizer pozitív hatása 35 méteres távolságra is bőségesen elegendő a növény fejlődéséhez. Így összehasonlításképpen, a 12 méteres távolságig kifejtett pozitív hatás elegendő a kevésbé érzékeny embereknek.

A folyamatban van a Harmonizer kipróbálása a lovaknál és a szarvasmarháknál (hús-és tejipar). Az utóbbi esetben ez nem csak a bevételek növekedését, hanem a néha nagyon magas állatorvosi számlák csökkenését is jelentené. Egy másik visszatérő gazdasági probléma a vetélés vagy halvaszületés. Ezért Tirolban hamarosan megkezdődik egy kísérleti projekt, amely tisztázza, hogy a Harmonizernek a tejtermelő területen is lehet-e pozitív hatása.

Paraguay auf der Landkarte

Paraguay Dél-Amerika közepén van. A mezőgazdaság fontos ágazat, a lakosság mintegy 40% -át foglalkoztatja, hozzájárul a GDP 25%-hoz. Fontos haszonnövény a szója, a manióka, a gyapot, cukornád és a kukorica. Az 6,7 millió lakosú országban 60.000 német ajkú él. A bélyegen a paraguayi kép körülbelül 1970 utáni időszakból származik.

Egy érett mangó

Egy érett mangó

Egy mangó fa

Egy mangó fa

A mangó fa virágai

A mangó fa virágai

Különböző érettségi szintű mangók

Különböző érettségi szintű mangók

Flugzeug mit Hamoni® Harmonisierern fliegt nach Paraguay

50 db Harmonizer érkezett repülővel 10.700 km-es úton, más gazdák használatára.