A Hamoni® Harmonizer mellett a polyarthritises betegek 2 hónapon belül teljesen fájdalommentessé váltak*
Jutta és Beat S. – Bern, Svájc

2014 augusztusában kaptunk egy nagyon pozitív vásárlói visszajelzést, ezúttal egy pár írt Svájcból. A gyors eredmény az ún. sokízületi gyulladás esetében (magyarázatát lásd balra) meglepett bennünket, de természetesen nagyon őrültünk. Azt írták, hogy a Harmonizer „a legjelentősebb és a legjobb eszköz a piacon”, ez persze hízelgő és zavarba ejtő. Határozottan motiváló a további munkához.

„Kedves Hamoni csapat,

2014.06.15. óta van telepítve a Hamoni a lakásunkba. Az első héten a feleségem és én vártuk a reakciókat. Végtelen fáradtság volt rajtunk és testi panaszaink voltak. Ezt követően, az állapotunk folyamatosan javult.

Már 2 hónap után az álmatlanságunk eltűnt a feleségemmel, úgy érzi, nagyon kiegyensúlyozott és jól érzi magát. Az egész házban nyugalom és jólét érezhető.

Az ízületi gyulladásom mindkét vállamban az első 2 hétben gyakorlatilag eltűnt és most 2 hónap után teljesen fájdalommentes vagyok. Én egy másik szobában alszom, amely 9 méterre van a Harmonizertől, az alvásom még mindig nem elég optimális, de ez még javulhat, ha igyekszem elkerülni az idegességet okozó stressz tényezőket.

A Hamonit jó szívvel ajánljuk másoknak is, és köszönjük ezt a nagyszerű fejlesztést. Meg vagyunk győződve arról, hogy ez a legjelentősebb és a legjobb eszköz a piacon.

Köszönettel és üdvözlettel
Jutta és Beat S., Bern, Svájc“

A teljes nevét nem közölhetjük.. Az adatvédelemre való tekintettel ügyfelünk vezetéknevének csak a kezdőbetűjét tesszük közzé.

Megjegyzésünk

„Az első héten én és a feleségem vártuk a reakciókat. Végtelen fáradtság volt rajtunk és testi panaszaink voltak.“ Bárhogy is van, világossá kell tenni, hogy a Harmonizer telepítése után, ha nem azonnal jönnek a kezdeti reakciók, az teljesen normális. Tapasztalatunk szerint az emberek körülbelül csak 5%-nál, az érzékeny felhasználóknál azonnali a reakció (ez általában néhány napon belül kiderül), de legtöbbször a szervezetnek meg kell szoknia az interferencia-mentes környezetet. A Harmonizer pozitív hatása ezután teljes mértékben érezhető.

A kezdeti reakciók alatt a test rájön, hogy valójában a komoly negatív sugárterhelésű környezetet, a Harmonizer jobbá változtatta. Ellenkező esetben a szervezetet nem irritálta volna az elején. A pozitív hatás elég gyorsan tud eredményeket felmutatni. Ebben az esetben 14 nap után: „Az ízületi gyulladásom mindkét vállamban az első 2 hétben gyakorlatilag eltűnt…”

„Meggyőződésünk, hogy ez a legjelentősebb és a legjobb eszköz a piacon.“ Kitüntetésnek érezzük ezt a mondatot, nagyon hízelgő számunkra és nagyszerű marketing nekünk. Mi nagyon örülünk az Önök sikereinek. Ez ad erőt és energiát a további munkánkhoz.

Fotó Jutta és Beat S. eredeti e-mailjéről

„Az ízületi gyulladásom mindkét vállamban az első 2 hétben gyakorlatilag eltűnt és most 2 hónap után teljesen fájdalommentes vagyok… Meg vagyunk győződve arról, hogy ez a legjelentősebb és a legjobb eszköz a piacon.”

Jutta és Beat S.

Gelenke am Körper, die von Polyarthritis betroffen sein können

Mi az a polyarthritis? Sokízületi gyulladás, esetében legalább 5 ízület van gyulladásban, a testünkben. A leggyakoribb kiváltó ok a rheumatoid arthritis (idült polyarthritis) a leggyakoribb gyulladásos betegsége az ízületeknek. A betegség előfordulásának oka még nem ismert, de arra gyanakszunk, hogy autoimmun betegség. A test agresszív lesz önmagával. Az immunrendszer megtámadja ízületi porcokat, inakat, stb .. Különösen gyakori az ujjak vagy a lábujjak ízületei esetén. A kéz, térd, váll, láb és csípő ízületeknél szintén előforduló betegség. A legtöbb esetben a betegség szimmetrikus, azaz például, mindkét vállízületeket egyszerre érinti.

A betegség lefolyásához folyamatos és fokozatos ízületi destrukció társul, amely az inak és ízületek teljes deformációját okozza. Az artritisz során az ujjízületeknél, különösen jól láthatók a kifelé elmozdult ízületek, ahol a kéz fogó funkciója jelentősen korlátozott. Az ízületi destrukció merevséghez és deformitáshoz vezethet. A krónikus polyarthritis egy úgynevezett rendszer betegség, azaz a hatása nem korlátozódik csak az ízületekre. Az érrendszeri gyulladás (vasculitis) ami érinti a belső szerveket, mint a szív és a tüdő is.

A genetikai hajlamot és a környezeti tényezőket okolják a betegség kialakulásában, attól függően, hogy milyen mértékű a gyulladásos válasz. Az elektromágneses szmog és a földsugárzás jelen esetben, két nagyon fontos környezeti hatás (ún. környezeti stressz).